Robert De Niro cége, a Canal Productions, bepereli egyik volt alkalmazottját sikkasztásért és mert a munkaidő jelentős részét a Netflix előtt töltötte. A Variety információi szerint Chase Robinsontól hatmillió dollár kártérítést követelnek, ami durván 1,77 milliárd forintnak felel meg. Robinson 2008-ban került De Niro asszisztenseként a céghez, majd később előléptették a procukciós és finanszírozási részleg alelnökévé. Idén már 300 ezer dolláros fizetése volt ennek ellenére hihetetlen mértékben költekezett a cég számlájára. A vádak szerint Robinson töb tízezer dollárt költött el éttermi és hotelszámlákra, valamint 32 ezer dollárt fizetett Uberért és taxiért egy-két év leforgása alatt.

Emellett alig járt be a munkahelyére, és munkaidőben nézett sorozatokat töménytelen mennyiségben. Állítólag idén januárban négy nap alatt nézett végig 55 epizódnyi Jóbarátokat, aminek természetesen semmi köze nem volt a munkájához, majd este az élményt egy luxusétteremben fojtotta le. Robinson végül áprilisban mondott fel a cégnél a növekvő aggodalmak miatt, utolsó levelében nevetségesnek nevezte a vádakat. Később még szerette volna, ha De Niro aláírja ajánlólevelét a munkakereséshez, de a színész valami oknál fogva ezt visszautasította.

De Nirót legközelebb ősszel láthatjuk épp a Netflixen Martin Scorsese gengszterfilmjáben, amelyben digitálisan megfiatalírották őt és Al Pacinót is. A The Irishmanről itt olvashatnak bővebben:

Talán hagynunk kéne Robert De Nirót nyugodtan megöregedni

Újra egy filmben De Niro és Al Pacino, a The Irishmanben mégis a technológia a főszereplő. Vagy hatalmas katarzist, vagy óriási bukást hoz Scorsese gengszterfilmje, amelyben digitálisan fiatalítják meg a színészeket.

Kiemelt kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!