A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI)
a police.hu oldalon számolt be arról, hogy Kiberbűnözés Elleni Főosztályának nyomozói szerdán a Terrorelhárítási Központ (TEK) bevetési egységeivel nyolc helyszínen tartottak házkutatást.

A rendőrség honlapján közzétett fotók szerint a házkutatásnál fegyvereket is találtak.

Négy embert elfogtak. Ők bűnszervezetben terjesztettek gyermekpornográf tartalmakat. Az őrizetbe vettek letartóztatására indítványt tettek az illetékes ügyészségen.


Az Europol és az Interpol közreműködésével beazonosították a bűnszervezet vezetőjét. Ő a lakásán lévő szerverről üzemeltetett a darkneten egy nemzetközileg ismert pedofil fórumot, amelynek több ezer hazai és külföldi felhasználója volt.

A gyermekpornográf tartalmak megosztására specializálódott fórum tagjai nagy mennyiségben tettek közzé, osztottak meg egymás közt gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos felvételeket.

police.hu


A gyanúsítottak egyike saját kisgyermeke, egy másik a 4 éves testvére ellen is rendszeresen elkövetett szexuális abúzust, az erről készült felvételeket is megosztották a fórumon, amelynek további felhasználóinak azonosítása folyamatban van.

Fontos az áldozatok azonosítása is!

A rendőrség közölte, hogy az elkövetők felelősségre vonása mellett a kibernyomozók a felvételeken látható áldozatokat is keresik. Kiemelt cél ugyanis a kiskorúak védelme.

A szexuálisan kizsákmányolt gyermekek káros környezetből történő kiemelése érdekében a hagyományos nyomozási technikák mellett a digitális nyomokat is elemzik.

Ehhez fontos, hogy az erőszak ne maradhasson rejtve, az érintettek már a gyanú esetén is forduljanak segítségért a rendőrséghez, a családvédelmi, vagy segélyszolgálatokhoz. Aki segítené a hatóságok munkáját az áldozatok azonosításában, látogassa meg az EUROPOL honlapját.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!