Tétmérkőzésen két év, a magyar bajnokságban 27 hónap után szenvedett ismét vereséget a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, amely már kilencgólos hátrányban is volt a Siófok ellen, végül 34-29-es vereséget szenvedett az NB I szerdai bajnokiján.

Női kézi: a Siófok megverte a Győrt

Kilenc góllal is vezettek a hazaiak.

"Egyszerűen annyit hibáztunk, mint az egész bajnokságban összesen. Ha másfél évente kapnánk ki egyszer, én lennék a legboldogabb, de ez a teljesítmény gyenge és váratlan volt. Nagyon ritkán találkozunk olyan helyzettel, amikor kilencgólos hátrányba kerülünk. Önmagunkhoz képest mi a tudásunk harminc százalékát se nyújtottuk. Ez volt igazából a kulcsprobléma" - nyilatkozta az M4 Sportnak Danyi Gábor vezetőedző.

Az Elek Gáborral együtt megbízott szövetségi kapitányként is dolgozó szakember azt mondta, az első félidőben a játék minden elemében föléjük nőtt a Siófok, így a győzelme teljes egészében megérdemelt volt.

Most már biztos, hogy nem lesz ott az olimpián a kéziválogatott

Kilencedik helyen zárjuk az Európa-bajnokságot.

"Problémáink voltak a támadásépítéssel, és a védekezésünk sem működött, hiszen több mint húsz gólt kaptunk egy félidő alatt. Mindeközben a túloldalon nagyon jó egyéni teljesítményeket láttam, vendéglátónk csapatként is nagyon egyben volt"

Nem tudtuk megközelíteni önmagunkat, mélyen tudásunk alatt kézilabdáztunk. Ennek okát nem tudom, de azt meg kell keresnünk. Nem örülök ennek a vereségnek, de az élet megy tovább, hinnünk kell magunkban

- idézte a szakembert a Siófok hivatalos honlapja.

A Győri Audi ETO legutóbb tavaly augusztusban kapott ki egy Buducnost Podgorica elleni felkészülési mérkőzésen. Tétmeccset legutóbb 2018. január 26-án veszített, méghozzá a BL középdöntőjében a román CSM Bucuresti otthonában (22-28). A magyar bajnokságban 2017. október 31-én a Ferencváros győzte le legutóbb 27-25-re. A Fradit leszámítva a hazai bajnokságban 11 és fél éve nem akadt ellenfele, 2008. október 22-én a DVSC verte otthon 24-22-re.

Kiemelt fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!