Danny Trejót legtöbben a hollywoodi B-filmek marcona negatív szereplőjeként ismerjük, de egyébként a börtönt is megjárta már, a filmes produkciót tekintve, pedig komolyan be van táblázva a következő hónapokra.

A 75 éves akciósztár viszont egészen meredek helyzetbe keveredett a napokban:

Los Angelesben szemtanúja volt két autó karamboljának, ami után az egyik a feje tetejére állt. A járműben azonban benne maradt egy kisfiú, akit a biztonsági öv tartott a helyén.

Trejo azonnal akcióba lendült, beugrott a felfordult autóba, hogy kiszedje a kisfiút:

Az egyetlen dolog, ami megmentette őt, az a biztonsági öv volt. Teljesen bepánikolt, ezért mondtam neki, hogy használjuk a szupererőnket. Ő pedig felkiáltott, hogy »Szupererő!«, majd mindketten ezt kezdtük kiabálni. Mondtam, hogy használjuk az izmainkat a feladathoz, ő pedig utánam ismételte ezt. Minden jó dolog, ami velem történt az életben, amiatt volt, mert közben segítettem valaki másnak

- fogalmazott a színész.

Egyébként Harrison Ford csinált hasonlóan hősies mutatványt pár évvel ezelőtt:

Autóbalesetet szenvedő nőnek segített Harrison Ford

A színészlegenda nem csak a filmekben a hős.

Kiemelt kép: Rich Polk/Getty Images for IMDb


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!