A Dán Egészségügyi Hatóság úgy döntött, hogy nem használja a Johnson & Johnson egydózisú oltóanyagát az oltási programjában, így akár hónapokat is csúszhat, mire elérik a nyájimmunitást, írja a The Local.

A hatóság közleményében azt írta, arra a megállapításra jutottak, hogy

a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinájának előnyei nem múlják felül az esetleges mellékhatások által jelentett kockázatokat.

Mint ismert, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is leállították egy időre a vakcina használatát, miután kiderült, hogy rendkívül ritka esetekben vérrögképződést okozhat.

A hatóság megjegyezte azt is, a járványt jelenleg kontroll alatt tartják Dániában, az oltási terv jól halad a több elérhető vakcinával is.

Helene Probst, a szervezet igazgatója úgy fogalmazott, nagyon nehéz döntés volt ez különösen annak tudatában, hogy április 14-én már az AstraZeneca használatát is leállították.

Kapcsolódó

KKM államtitkár: Belátható időn belül megelőzhetjük átoltottságban Amerikát, Nagy-Britanniát vagy Izraelt

De legalábbis utol tudjuk érni őket.

Dániába mostanáig 75 ezer adag Johnson & Johnson vakcina érkezett meg. Hogy ezekkel mit csinálnak így, arról nem tájékoztattak.

Az ország összesen hétmillió vakcinát kötött le, ami a teljes lakosság számára elég.

Koronavírus

Megrohamozták az üzleteket a vásárlók Bécsben

Egy hónap után nyitottak ki.

A nap legfontosabb hírei - 2021.05.03.

Gulyás Gergely a tömeges Pfizer-oltásról: Most már látjuk, hogy van igény erre


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!