Egy 'N Sync-slágerre ropták. Szente Vajk és Ördög Nóra le volt nyűgözve a produkciójuktól.


Izzott a levegő szombat este a Dancing with the Stars-ban Krausz Gábor és Mikes Anna produkciója közben. A retró témájú esten a páros az 'N Sync Bye Bye Bye című slágerére táncolt, az előadásuk pedig lenyűgözte a zsűri tagjait is.

- mondta Szente Vajk a produkció után. Hasonlóan jó véleménnyel volt a párosról Ördög Nóra is, aki szerint „ez isteni volt”, és őt az elejétől a végéig lekötötte a produkció.

Juronics Tamás már kevésbé volt lelkes, bár azt elismerte: a tánc nagyon hatásos volt, és ez volt a páros eddigi legjobb produkciója.

„Van egy nagy kontraszt a valóságos táncmozdulatok és a beletett férfierő között” - mondta Juronics, aki végül „csak” 8 pontot adott a produkcióra, míg két zsűritársa 9 ponttal jutalmazta a párost.

A tánc után pedig a sztárséf az ölébe kapta Annát, és egy puszi is elcsattant kettőjük között. Amikor Stohl András rákérdezett Krausznál, hogy miért kapta fel a produkció után a partnerét, a séf csak annyit mondott:

A páros produkcióját ITT tudod megnézni, Krausz Gábor váratlan puszija, és a zsűri értékelése pedig ebben a videóban látható:

(Forrás: Blikk)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!