Czeglédy Csabát indítja a Demokratikus Koalíció a Vas megyei 1. számú választókörzetben az ellenzéki előválasztáson - írja az Ugytudjuk.hu.

A szombathelyi hírportál egy fotót is közölt egy, a DK fejlécével ellátott szórólapról, amelyen bemutatják a jelöltet. Ebből többek között az derül ki, hogy az ügyvédként is dolgozó Czeglédy két gyermek apja, Haladás-szurkoló és "szenvedélyes hosszútávfutó".

Az önkormányzati képviselő az Ugytudjuknak megerősítette a hírt és azt mondta: "Hatalmas megtiszteltetés, hogy a DK engem indít az előválasztáson, és bízom benne, hogy a baloldali közösség bízik és bizalmat szavaz majd nekem."

Bár hivatalosan még nem jelentették be, de Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő korábban arról beszélt, hogy szívesen indulna az előválasztáson ugyanebben a körzetben, így ő lehet Czeglédy egyik ellenfele.

Kapcsolódó

Jelölteknek látszó politikusokat mutat be a DK, de a párt szerint ők csak erős emberek

Elvileg még semmilyen megegyezés nincs a 106 közös ellenzéki jelöltről, miközben megjelent egy kiadvány, amelyben politikusok arca szerepel egyes választókerületek mellett. A DK szerint ők csak helyi erős emberek, nem mindenkiből lesz jelölt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!