Demokratikus Koalíció rátette az EP-listájára Czeglédy Csabát. 444.hu cikke szerint azt írták:


Czeglédy Csaba régóta az Orbán-rendszer elleni harc egyik kulcsfigurája. Hol szombathelyi politikusként, helyi korrupciós ügyek feltárásával, hol a DK ügyvédjeként, a fideszes rágalmazók elleni perekben nehezíti meg az Orbán-kormány politikusainak életét. Czeglédy hatékonyságát, lekenyerezhetetlenségét és állhatatosságát jól mutatja, hogy a kormánynak nem maradt más eszköze az időleges elhallgattatására, mint hogy egy koncepciós ügyben börtönbe zárja, tárgyalás és ítélet nélkül. Bár Czeglédy előzetes letartóztatását megszüntették, azt csak a fideszes pártállam feje, Orbán Viktor tudhatja, hogy meddig maradhat szabadlábon.

Hozzátették:

A Demokratikus Koalíció számára Czeglédy Csaba egy hős. Egy olyan hazafi, aki a börtönt is vállalja ellenzékiségéért és kormányellenes munkájáért. És bár nem a DK, hanem az MSZP politikusa, támogatásunk és szolidaritásunk jeléül Czeglédy Csaba csakazértis helyet kap a DK EP-istáján. Azzal, hogy ő fog szerepelni a DK EP-listájának szimbolikus utolsó helyén, Orbán Viktornak és rendszerének szeretnénk üzenni: rágalmazhatnak, fenyegethetnek, akár börtönbe is zárhatnak minket, a DK akkor is az Orbán-rendszer esküdt ellensége marad és számíthat rá mindenki, aki szemben áll Orbánnal.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás miatt folyik eljárás. A volt MSZP-s politikust azzal gyanúsítják, hogy több mint 6 milliárd forint adót és járulékot csalt el bűnszervezetben, üzletszerűen, amikor diákmunkások közvetítésével foglalkozott. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de a mandátuma - miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában - megszűnt. Márciusban szüntették meg a házi őrizetét.

Kiemelt kép: Czeglédy Csaba (j) a Szegedi Járásbíróság folyosóján ügyvédjével, Hankó-Faragó Miklóssal 2018. április 4-én. (MTI / Rosta Tibor)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!