A rapper új dalokkal pótolja a koncertek hiányát. A Hazai Slágerben mesélt arról, hogy Majkával négy közös dalt is összehoztak az elmúlt évben, amellett, hogy egy rakás másik együttműködést is tető alá hozott. Még februárban kijön közös száma Szabó Ádámmal, de Horváth Boldival kiegészülve hármasban is terveznek közös munkát. Ezentúl Curtis T. Danny-vel és Csondor Katával is készített egy-egy dalt és van még egy előadó a listáján, akit szeretne a jövőben kipipálni.

Bár sok mindenkivel dolgoztam már együtt Caramelhez még nem volt szerencsém. Vele szívesen készítenék közös dalt

- mondta a rádióműsorban Curtis, aki hozzátette:

ahogy örömmel kipróbálnám magam egy zenei műsorban zsűriként is.

Kérdés, hogy melyik zenei műsorra gondolhatott, mert a legutóbbi, a Sztárban sztár miatt, ahol versenyző volt, a TV2 jogi lépésekkel szankcionálta viselkedését.

Kapcsolódó

A TV2 már meg is tette a jogi lépéseket Curtis eltűnésével kapcsolatban

Szerintük cserben hagyta a stábot és a rajongókat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!