A koronavírusos betegek nyolcvan százaléka szinte tünetek nélkül gyógyul fel, tíz százalékuk enyhe tüneteket produkál, a többiek, a súlyos betegek azonban egy általános gyulladásos állapotba kerülnek, amit úgy hívnak, hogy citokinvihar - ismertette a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója csütörtök reggel az M1-en.


Vályi-Nagy István elmondta a citokinvihar egy nagyon erős immunválaszt jelent, amikor ez már a beteg szerveit fenyegeti, elsősorban a tüdőt, de a szívet és a veséket is. A betegek ekkor általában nemcsak tüdő-, hanem több szervi elégtelenségben halnak meg.

Kitért arra is a főigazgató, hogy a vírus ellen egyelőre nincs oltás, viszont létezik olyan terápia, amely passzív immunizálással gyógyít. Ez azt jelenti, hogy nem a betegek immunrendszerét stimulálják, hanem már felgyógyult emberek ellenanyagait használják fel a betegség leküzdésére.

Ezt a terápiát itthon várhatóan csütörtökön alkalmazzák először egy súlyos állapotban lévő betegen

- jelezte a főigazgató, hozzátéve, hogy felgyógyultak vérplazmáját juttatják be neki.

Koronavírus - Még több hír a témában

(MTI, kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!