Arról is beszélt, hogy G.w.M-mel az elején leültek, hogy tisztázzák a dolgaikat, és kiderüljön, hogy „mi fér bele, mi nem fér bele”.


Csuti és volt párja Kulcsár Edina válása után feszült volt a viszony közöttük, de a gyerekek érdekében ma már rendezték a kapcsolatukat, sőt Szabó András és G.w.M egy asztalhoz is leült, hogy tisztázzák a dolgaikat. Csuti a mostani helyzetről mesélt a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban.

"Nem tudom, hogy élték meg a gyerekek a szétválásunkat. Nyilván nem látok olyan dolgot, amivel erre a kérdésre reflektálni tudnék. Edina és Márk két hónap után összeköltöztek és a gyerekeknek ezt nyilván meg kellett szokniuk.

- derült ki a műsor előzeteséből.

Beszélt arról is, hogy rájött arra, hogy "a kommunikációmmal tudok nyugalmat teremteni a gyermekeim ottani életében. Inkább sok esetben felülkerekedek sértettségen azért, hogy egy-egy megszólalásommal békét teremtsek. Nekem nem jó, ha Edináék veszekszenek. Nekem nem jó, ha ott financiálisan probléma van. Nekem a gyermekeim miatt nem jó, ha ők nem szeretik egymást. Egyébként én nem látok olyan dolgokat, amik miatt nekem meg kellene kérdeznem tőlük valamit" – írja a Bors.

Hajdú Péternek azt is elárulta, hogy az elején leültek Edina új férjével, Márkkal, hogy megbeszéljenek pár dolgot:

"Márkkal nekünk az elején pár dolgot le kellett egyeztetnünk. Cigány politika, magyar politika… Mi fér bele, mi nem fér bele. Például, hogy az ő asszonya beszélhet-e más férfival, vagy mondjuk én írhatom-e Edinának, hogy „b*zd meg”, ha mondjuk mi veszekszünk valami miatt. Volt arra példa, hogy Edina nem megfelelő stílusban írt nekem és ha mondjuk olyan hangulatban talált, akkor elindult köztünk egy egészen másfajta kommunikáció, mint ahogyan mondjuk most kommunikálunk. Egyébként most a legnagyobb békében vagyunk".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!