Szabó András Csuti az utóbbi időben több közéleti témában is kifejtette a véleményét, nyilatkozott például a Ryanairrel kapcsolatban, amiért a légitársaság a magyar kormány által kivetett extraprofit különadót az utazókra terheli.
Kapcsolódó
Csuti: Tegyük a szívünkre a kezünket, senki nem akar egy hájpacni mellett utazni a repülőn
Neki is van tapasztalata ezzel kapcsolatban, de attól még nem tartja fairnek, hogy a Ryanair vezérigazgatója diszkriminálja a túlsúlyos embereket.
Pénteken a forint helyzetéről értekezett az Instagram-oldalán, mindezt tette úgy, hogy a képen egy tízezer forintos bankjegyet tart a kezében.
Mi történik a forinttal? ????♂️ 400 feletti € és majdnem 400-as $? Sok vagy kevés ami a kezemben van?
- kezdte a bejegyzést, amiben a fizetőeszköz "elképesztő mélységeiről és magasságairól" ír.
Folyamatosan emelkedik a jegybanki alapkamat, ami drágítja a hiteleket, persze aki állampapírba fektet neki akár »kedvező« is lehet ez a folyamat, de ott van az infláció, ami az árstop és a rezsicsökkentés nélkül már 20 százalék lenne… A maginflációról meg ne is beszéljünk, mert itt bizony kellő aggodalomra ad okot, hogy ez a mutató úgy és olyan tempóban gyorsul, amelyre utoljára 1998-ban volt példa.
Hozzáteszi: a másik erősebb áremelkedést mutató tétel a tartós fogyasztási cikkek csoportja volt, ahol 12,4 százalék volt a változás, ezt pedig már mindenki megérzi. Mint írja, ezt a forint tartós és folyamatos gyengülése is segítette, de a nyersanyagok és a szállítási költségek drágulása is jelentős szerepet játszott ebben.
Szóval, mire elég 10.000 HUF ma?
- teszi fel Csuti a kérdést a poszt végén.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Csuti a héten az Átrium Színházból is posztolt, erről itt írtunk:
Kapcsolódó
Csuti és a barátnője elmentek az Átriumba megnézni egy darabot, amit szerinte receptre kéne felírni
Az üzletember megosztott erről egy bejegyzést.