Sajtóinformációk szerint a kisebbségi tulajdonos szeretné megkaparintani az üzemeltetést. Az állam viszont ezen keresztül hozna helyzetbe kormányközeli köröket.


Elakadhatott a tárgyalás a Budapest Airport megvásárlásáról egy fontos stratégia kérdés miatt, írja a 444. A lap úgy tudja, hogy nem az eladóval van vitás kérdés, hanem a tranzakció másik befektetőjével kellene az államnak megegyezni.

A francia Vinci Airports tulajdonába kerülne a repülőtér 49 százaléka, de a kisebbségi tulajdonos emellé szeretné megkaparintani az operatív üzemeltetést is. Mindezt úgy, hogy hogy a magyarok a felügyelőbizottsági többséggel kapjanak egy erős kontrollt, azonban a magyar partner is szeretne részesedni az üzemeltetésből, mert a kormányközeli üzleti köröket így lehetne jobb helyzetbe hozni.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a napokban többször is arról beszélt, hogy megpróbálják a katari beruházási alapot is bevonni a konzorciumba. Ebből két dolog következhet: a miniszter nem bízik abban, hogy még idén lezárul a felvásárlás, és az is elképzelhető, hogy a franciákkal végül nem sikerül minden vitás kérdésben megegyezni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!