A Corvin Áruház a főváros mai plázáinak őseként 1926-ban nyitotta meg a kapuit a vásárlók előtt, története során pedig mindent átélt: a palotaszerű homlokzatot, illetve a belső tereket nem csak az idő, illetve az elemek gyötörték, de Budapest 1944-1945-ös ostroma, illetve az 1956-os forradalom napjai is meggyötörték.

Ennek fényében talán nem meglepő, hogy a kilencvenöt éves, egykor minden társadalmi réteget kiszolgáló - szőnyegboltot, kávéházat, vendéglőt, divatáruházat és gyorsfényképészetet, de az ország első működő mozgólépcsőjét is rejtő -, az első magyar kőmozi helyére került épületet
a felújításhoz szükséges összegek hiánya miatt 1967-ban alumíniumlapokba burkolták.

Kapcsolódó

A főváros legszebb közösségi tere volt egykor a Corvin Áruház

Az épületre az átépítések, valamint az alumíniumborítás miatt ma rá sem lehet ismerni. De milyen volt a megnyitáskor? Megmutatjuk.

A panelek eltűnésére ötvenegy évet kellett várni, de 2018 májusában végre újra láthatóvá váljanak a Pongrácz Szigfrid és Beck Ö. Fülöp által készített domborművek és szobrok.

Galéria

Mihádák Zoltán / MTI

A homlokzat képe 2021. február 16-án

24huGaléria

Csúszhat a Corvin Áruház műemléki homlokzatának felújítása

Csúszhat a Corvin Áruház műemléki homlokzatának felújítása

1/2 Mihádák Zoltán / MTI

A homlokzat képe 2021. február 16-án

Fotó megosztása:

2/2 Mihádák Zoltán / MTI

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Fél évszázad után előbújt az alumíniumburkolat alól a Corvin Áruház palotája

blaha lujza tér

Jövőre befejeződhet a Blaha Lujza téri Corvin Áruház teljes felújítása

blaha lujza tér

A főváros legszebb közösségi tere volt egykor a Corvin Áruház

blaha lujza tér

Újra beburkolták a Corvin áruházat

blaha lujza tér

A Corvintetőnek esélye sem volt a túlélésre

corvin club

Fotó megosztása:

A témában ekkor írt cikkünkben arról számoltunk be, hogy a munkálatok megkezdésére a Józsefvárosi Önkormányzat kötelezte az épület tulajdonosát, a Corvin Áruház Ingatlanhasznosító Kft-t, sőt, a kerületet vezető Kocsis Máté által kiharcolt háromszázmillió forintos, csak erre felhasználható kormányzati támogatással is segítik a felújítási munkálatokat.

Az eredeti tervek szerint az épület a tér, illetve a Márkus Emília, Stáhly és Somogyi Béla utcák felé néző arca 2019 végére újult volna meg, sőt, a projektnek a nyílászárók cseréjét, a tető felújítását, illetve az új szigetelést is magában foglaló belső megújulás is a része lett volna.

A határidőt nem sikerült tartani, 2021 februárjában pedig a kerület polgármestere, Pikó András egy, a Facebook-on közzétett videójában elmondta:

a belső munkák már elkezdődtek, az átadásra 2022-ig kell majd várni.

Szavait a befektető is megerősítette, hozzátéve:

az M-Teampannon, illetve a belső rekonstrukciót segítő Orning Olivér tervei szerint megvalósuló munkák járókelők számára is látható részei 2021 tavaszán indulnak, a belső terekbe pedig kereskedelmi és irodafukció is kerül majd.

Corvin Áruház Ingatlanhasznosító Kft.

Az utcán sétálva azonban még most, hónapokkal később sem látszik változás, a probléma pedig mélyebb a vártnál - a Józsefvárosi Önkormányzat november 18-i képviselő-testületi ülésén elhangzottak szerint

a beruházást finanszírozó bank megtagadta a szerződés aláírását, hiszen elfogadhatatlannak tartja a már módosított támogatási szerződésben előírandó feltételeket.

A Corvin Áruház Ingatlanfejlesztő Kft. részére nyújtandó támogatás így meghiúsult, az Önkormányzatnak pedig rövidesen döntenie kell a központi támogatás visszafizetéséről.

A témában felmerült,a munkálatok folytatásával kapcsolatos kérdéseinket a befektetőnek is továbbítottuk, válaszukkal pedig természetesen frissítjük majd a cikket, vagy új hírben számolunk be a fejleményekről.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!