Lesoványodott, erőtlen állatokat mentettek ki állatvédők egy ház udvarából egy Pest megyei településen - számolt be róla az RTL Híradó.

Még az állatvédők is megdöbbentek, amikor meglátták, milyen állapotban voltak a juhok és a kecskék a szeméttel teli udvarban.

Az állatok szőrzete kihullott, és csontsoványra fogytak, mivel nem volt takarmány a háznál.

Az állatvédők felvételein is látszik, hogy

hirdetés

az egyik birka alig bírt pár lépést megtenni, egy másik pedig még ennyire sem volt képes, felállni sem volt ereje, ezért ölben kellett kivinni. Ennél is rosszabbul járt egy olyan birka, aminek a nyakába belefúródott egy társa szarva, és annyira gyenge volt, hogy nem tudta magát kiszabadítani. Az állat már elpusztult, mire az állatvédők kiértek, a másik, még életben lévő birka pedig a tetemmel együtt feküdt.

A megmentett állatok a gyömrői állatmenhelyre kerültek, ahol azóta folyamatosan esznek.

A ház tulajdonosa azt állította, hogy nemrég vágóállatnak vette a juhokat és a kecskéket. Az egyik állatvédő szerint viszont ezeket nem lett volna érdemes levágni a húsuk miatt.

A rendőrség állatkínzás miatt indított eljárást az 53 éves férfi ellen.

Az RTL Híradó riportja: