A 83 éves Röck Samu határtalan szomorúsággal gondol vissza Csollány Szilveszterre. A magyar tornasport halhatatlan alakja volt az elhunyt olimpiai bajnok tanítómestere és első edzője.

Kapcsolódó

Csollány Szilveszterre tüdőátültetés várt volna

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára megerősítette.

Azt mondta, már akkor sejtette, hogy Csollányból sikeres sportoló lesz, amikor a kis tornászpalánta még csak ötéves volt.

"Amikor a srácok felsorakoztak előttem, azonnal feltűnt, hogy Szilveszternek olyan a felépítése, mintha tornásznak született volna. Ahogy kihúzta magát és egyenesen a szemembe nézett, azt gondoltam, hogy ez a fiú legény a talpán. Mindig is az volt a véleményem, hogy akit ilyen alkattal ajándékozott meg a sors, abból egyszer nagy bajnok lehet, feltéve, hogy még ügyes és tanulékony is. Mindez megvolt benne, de az a vagányság is, ami sok élsportolóból hiányzik" - nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak.

Elárulta, hogy amikor tanítványa 2000-ben,. Sydney-ben olimpiai bajnok lett, elsírta magát a televízió előtt. De könnyek szöktek a szemébe akkor is, amikor felidézte a közös emlékeiket.

Mindig is örültem a találkozásainknak, mert újra és újra elmondhattam neki, hogy büszke vagyok rá, de arra is, hogy én indítottam el a pályán. Most viszont olyan szomorú vagyok, amit szavakban nem lehet kifejezni. Egyelőre felfogni sem tudom, hogy nincs már közöttünk.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!