Recep Tayyip Erdogan elnök erről szóló közleményében az áll, hogy az áfát 8 százalékról 1 százalékra csökkentették. A közlemény szerint a kormány "reméli" továbbá, hogy az élelmiszeripari cégek a kormányzati intézkedéseken felül önként 7 százalékkal csökkentik az áraikat.


Törökországban az élelmiszerárak emelkedése jelentős szerepet játszik az infláció gyorsulásában. Hivatalos adatok szerint januárban a törökországi fogyasztói árak 48,69 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az infláció ezzel húszéves csúcson állt. Vannak szakértők, akik szerint a tényleges infláció még ennél is magasabb, 115 százalék volt. Januárban az élelmiszerárak 55,6 százalékkal emelkedtek éves bázison.

Gazdasági szakértők szerint a magas infláció részben annak a következménye, hogy Erdogan nyomást gyakorol a török jegybankra az alapkamat csökkentésére, amitől a gazdaság élénkülését reméli. A török államfő nyomására a jegybank szeptember óta négy alkalommal, összesen 5 százalékponttal csökkentette irányadó kamatát a jelenleg érvényes 14 százalékra. (MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!