Valóságos oázist alakított ki négyévszakos kertjében az angliai Walsallban élő nyugdíjas házaspár. Tony és Marie Newton látványos kertje szinte menedékhelyként pompázik a város zöldövezetében, ahová 1982-ben költöztek, írta az Express and Star.


A kertet azóta alakítják és csinosítják, abban jelenleg háromezer növényt gondoznak. Arculatát úgy tervezték meg, hogy minden évszakban gyönyörű színekben pompázzon, ezért sok örökzöld és cserje került a kicsinyke birtokra, de nem hiányoznak az azáleák, begóniák, japán juharok és borókák sem.

Szeretjük a kontrasztos, élénk színeket, különösen a vöröset, a kéket és a sárgát

- mondta a portálnak Marie.

A kert egyik végében kis patak csordogál, mellette pedig egy bájos vendégház bújik meg, ahol alkalmasint ők, valamint négy gyermekük és négy unokájuk is gyakran megpihennek.

Az elmúlt 12 évben a házaspár több mint 100 nyílt napot tartott, és 43 országból 14 ezer látogatót fogadott. A turisták mindannyiszor rácsodálkoznak az átlagosnak mondható ház mögött megbújó mesés kertre.

A többiről pedig árulkodjon az alábbi videó:

Kiemelt kép: youtube


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!