Illatos nyáresték, örökzöld operettslágerek, felejthetetlen rockballadák, és az ország egyik legimpozánsabb színtere, a Festetics-kastély lélegzetelállító parkja. Exkluzív programmal készülnek Keszthelyen július 28-án és 29-én.


A balatoni régió kedvenc barokk kertje július végén a nappali séták mellett két estén különleges csillagfény-koncerttel kedveskedik az élőzene és a romantikus helyszínek kedvelőinek. A hónap utolsó péntekén, július 28-án, 20 év után tér vissza a – jövőre éppen fél évszázadát ünneplő – Edda Művek a Festetics-kastélyba unikális unplagged műsorával. Pataky Attila csapata és a nevükhöz kötődő dalok megkerülhetetlen klasszikusok a hazai rocktörténetben – így az Álmodtam egy világot, a Hűtlen, vagy éppen a Kölyköd voltam is egészen biztosan jól állnak majd akusztikus feldolgozásban is a nem mindennapi, történelmi környezetnek.

A miskolci élő legendát másnap a színház évszázadainak egyik legvidámabb műfaja, az operett váltja. Július 29-én, szombaton ugyanis a tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra a kisoperáé lesz a főszerep a Balaton fővárosában: ezúttal a 100 Tagú Cigányzenekar bravúros szólistái vezetésével egyedülálló Operett gála repíti el a zenés színház rajongóit a legnépszerűbb előadások világába. A megunhatatlan, fülbemászó slágereket többek között Oszvald Marika, valamint a Budapesti Operettszínház két másik kiváló művésze, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt idézi meg, kísérve a Budapest Folk Dance táncosainak lenyűgöző koreográfiáival.

A koncertek dátumai:

2023. július 28. Edda Művek akusztikus koncert

2023. július 29. Operett gála a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáival

További információ: ITT

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!