Interjút adott a Telexnek Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere, aki nem fél kritizálni sem Orbán Viktor kormányát, ha nem tetszik neki valami.


Polgármesterként hiszek abban, hogy felkészültek az önkormányzatok arra, hogy felelős és szakmailag jól megalapozott intézkedéseket hozzanak

- mondta a polgármester, aminek fényében érthető, hogy nem tetszenek neki az önkormányzatiság ellen ható kormányzati javaslatok, ötletek.

Az ingyenes parkolásról például szívesen döntött volna helyben Cser-Palkovics András, mert míg tavasszal leállt az élet, és ez nem okozott gondot, most Fehérváron is nehéz miatta helyet találni autóval.

A települési szintű koronavírus adatokat is hiába kérte a polgármester a kormányhivataltól, ezeket nem ismerhette meg.

Most már úgy látom, hogy a járványidőszakban ez a kívánságom valószínűleg nem teljesül, minden más szakmai iránymutatást ugyanakkor megkaptunk az operatív törzstől és a kormányhivataltól is

- tette hozzá a városvezető.

Cser-Palkovics András az Parragh László az iparűzési adó felfüggesztéséről szóló javaslatát is hevesen ellenzi:

Az iparűzési adó felfüggesztése gyakorlatilag működésképtelenné tenné a településeket. Ha az állam tartja azt az elvet, hogy külön kell választani az állami és a helyi adókat, akkor ne nyúljanak most a helyi adók rendszeréhez

- mondta, hozzátéve, hogy szerinte a kormány "ebben a kemény, szikár formában" nem is fogja támogatni az iparkamara vezetőjének a javaslatát.

Cser-Palkovics nem tartja jó tendenciának, hogy a polgármesterek befolynak az országos politikába. Szerinte a legutóbbi önkormányzati választáson meg is büntettek több korábbi városvezetőt a választók, akik inkább pártalapon politizáltak, mintsem a helyiek érdekeit szem előtt tartva.

Székesfehérvár polgármestere szerint a kormány sokszor nem ártani akar az önkormányzatoknak, csak mióta a polgármesterek nem lehetnek országgyűlési képviselők (2014 óta), azóta nem csatornázódik be a településvezetők véleménye a törvénykezési folyamatba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!