A cseh parlament felsőháza szerdán jóváhagyta, hogy az alkotmány részét képező Emberi Jogok Listáját kibővítsék egy bekezdéssel, mely szerint az állampolgárnak a törvényben megállapított feltételek szerint joga van fegyverrel védelmeznie a saját és más emberek életét.


Az alkotmány módosítását az alsóház már korábban jóváhagyta, életbe lépéséhez már csak az államfőnek kell aláírnia azt, aki meg sem vétózhatja a kezdeményezést, miután úgynevezett alkotmánytörvényről van szó. A parlamenti vitában elhangzott, hogy az alkotmány módosítása regálás az Európai Uniónak a fegyvertartást szigorító igyekezetére. A javaslat kezdeményezői szerint Csehország ezzel elejét veszi annak, hogy a fegyvertartási jogot alsóbbrendű törvénnyel korlátozni lehessen, s egyben megerősíti a cseh kormány tárgyalási pozícióit az Európai Unióval szemben.

"A javaslatnak nem csak jelképes jelentősége van, hanem biztosítékul szolgálhat a jövő szempontjából is" - jelentette ki Martin Cervícek polgári demokrata szenátor. Rámutatott egyúttal, hogy az Európai Unióban erősödnek a fegyvertartást korlátozó tendenciák, ám szerinte a lakosság lefegyverzése nem hoz nagyobb biztonságot, mert a bűnözők törvénytelenül is be tudnak szerezni fegyvereket.

Csehországban erős ellenkezést váltott ki az Európai Unió igyekezete a törvényes fegyvertartás korlátozására a terrorizmus elleni harcra való hivatkozással. Az ezt elutasító petíciót, amely most az alkotmány módosításához vezetett, több mint százezren írták alá. A rendőrségi kimutatások szerint a 10,7 milliós Csehországban mintegy 310 ezer embernek van fegyvertartási engedélye.

Az alkotmányos cikkely módosításához a hatályos szabályok szerint a parlament mindkét házában a képviselők és a szenátorok legalább háromötödös támogatására van szükség, ami ez esetben megvolt.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!