Magyarországon már szombaton megkezdődött a Covid-betegeket kezelő egészségügyi dolgozók oltása a német BioNTech és az amerikai Pfizer által kifejlesztett vakcinával. Az első szállítmány csaknem ötezer ember beoltására elég, de már az év utolsó napján újabb adag érkezik.


Az Európai Unió tagállamai jellemzően megvárták a korábban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke által bejelentett időpontot, december 27-ét a koronavírus elleni oltás megkezdésével, vasárnap azonban szerte Európában beadták az első vakcinákat.

  • Ausztriában 80 és 93 év közötti időseket oltottak be reggel a Bécsi Orvostudományi Egyetemen, és az elsők között kapta meg a vakcinát egy Covid-osztály vezetője is. A nap folyamán az osztrák tartományok többségében is elindítják az oltókampányt.
  • Németországban idősotthonokban kezdték meg a koronavírus elleni oltást vasárnap reggel. Első körben a 80 év feletti időseket, az idősotthonokban dolgozó ápolókat és a különösen veszélyeztetett kórházi dolgozókat oltják be. Az oltókampányt jelenleg még mobil oltócsapatok végzik, a több mint 400 oltóközpont többsége a következő napokban nyílik majd meg.
  • Csehországban Andrej Babis miniszterelnök (kiemelt képünkön), illetve egy 95 éves, második világháborús veterán kapta meg elsőként vasárnap a koronavírus elleni oltást. A nap folyamán a Prágában és az ország második legnagyobb városában, Brnóban működő kórházakban kezdik meg az országba érkezett 9750 oltóanyag beadását.
  • Litvániában az öt legnagyobb város kórházainak dolgozóit kezdték beoltani vasárnap reggel.
  • Olaszországban a római Spallanzani kórház három dolgozóját oltották be reggel először. Az országba 9750 adag vakcina érkezett eddig, és a jövő héttől újabb 470 ezer oltóanyag érkezésével számolnak.
  • Spanyolországban egy idősotthon 96 éves lakója és egy ott dolgozó segédápoló kapta meg az oltást elsőként Guadalajara tartományban Los Olmos városban az állami televízió jelentése szerint. Az oltókampányt azért ebben az idősotthonban kezdték meg, mert közel esik a Pfizer gyógyszercég egyik raktárához, ahová az oltóanyagok megérkeztek Belgiumból.
  • Cipruson és Svédországban is idősotthonok lakói és dolgozói kapták meg először a koronavírus elleni oltást.

Koronavírus - Még több hír a témában

Iványi Gábor: Orbán végre elolvashatná a Bibliát

Szerinte a kormányfő sok pogány dolgot tett, miközben éppen keresztényt játszik.

Eddig 41 egészségügyi dolgozó halt bele a koronavírusba

Koronavírus: 698 új fertőzött, 96 halott


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!