Cseh László rekordot döntött azzal, hogy Kvangdzsudban már a kilencedik világbajnokságán szerepelt, a 33 éves klasszis ugyanakkor csalódottan tért haza Dél-Koreából, 2001 óta ugyanis először nem szerzett érmet a vébén. Hetekkel az esemény után kérdezte meg a Nemzeti Sport, sikerült-e már feldolgozni a történteket, mire azt felelte, már a vébé ideje alatt kikristályosodott, merre tovább, meg is beszélték a dolgokat edzőjével, Plagányi Zsolttal.


A verseny alatt kifejezetten negatív gondolatai is voltak, de már megtanulta, hogy nem szabad ezek miatt egyből ugrania. A legsúlyosabb, érzése az volt, hogy abbahagyja.

Felvetődött benne, hogy hagyom az egészet a francba. Örökre. Hiába csinálom keményen végig a felkészülést, a versenyeken gyengén muzsikálok, akkor mi értelme van ennek az egésznek?!

Most megpróbálják más alapokra helyezni a felkészülését, mert úgy érzi, talán az a mostani világbajnokság tapasztalata, hogy változtatnia kell. Még mindig szeret úszni, azt viszont nem szereti, ha állandóan rosszul érzi magát a versenyek miatt, márpedig Kvangdzsuból úgy tért vissza, hogy nem sikerült jól a vébéje.

Újra kedvet kapott viszont a 200 vegyeshez, a pillangóra pedig mostantól nem görcsöl rá. Előbbi távon megvan az olimpiai A szintje, azaz elméletileg biztos induló lehetne a tokiói olimpián, de ő most egyelőre csak az országos bajnokságig tekint előre.

Majd a márciusi országos bajnokságon tisztul a kép: ott megnézzük, milyen eredményre vagyok képes, hogy megy a kétszáz vegyes, ha jók lesznek a tapasztalataink, jöhet az olimpia, ha nem, nem erőlködöm tovább. Nem akarok még egyszer közepes időeredményekkel nekivágni egy világversenynek. (…) Én a legjobbak közt akarok lenni, másként nincs értelme az egésznek.

Cseh Lászlónak nem kell az olimpia mindenáron: ha a világ legjobbjai közt van, akkor megéri utaznia, különben nem.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!