Ahogy a nőknél, úgy a férfiaknál is nagyon nagy verseny kerekedett 200 pillangón az úszók országos bajnokságán.

Kapás Boglárka szenzációs hajrával előzte meg Hosszú Katinkáékat

Óriási futamot hozott az országos bajnokság döntője 200 pillangón, az Iron Lady nem is indulhat a számban a vébén.

A férfiaknál Milák Kristóf zárt az élen, akinek 1:53.19 perces ideje jobb, mint amivel Michael Phelps aranyérmet nyert (1:53.36) ebben a számban a riói olimpián.

Milák és Kenderesi indul a vb-n 200 pillangón

Fantasztikus hajrát hozott Milák Kristóf és Kenderesi Tamás között az úszók országos bajnokságának nyitónapjának egyik legizgalmasabb versenyszáma, a férfi 200 méteres pillangó, amelynek végén Cseh László a dobogóra sem ért oda.

Közzétette: M4Sport - 2019. március 27., szerda

Milák mögött a riói bronzérmes Kenderesi Tamás lett a második és Biczó Bence a harmadik, ami azt jelenti, hogy a 2015-ben ezen a távon világbajnok, két éve pedig vb-ezüstérmes Cseh László nem kvalifikálta magát az idei vébére, mivel erre csak az első két helyezett szerzett jogot.

"Még át kell gondolnom ezt az egészet, de az biztos, hogy 1:53.4-et még húszévesen sem tudtam márciusban, sőt, szerintem gondolatban sem fordult meg, hogy egy ob-n Európa-csúcs plusz fél másodperc kell a győzelemhez. Itt 1:53.9-et terveztem, és már délelőtt meg akartam úszni, hogy délután felszabadultan mehessek neki, ám nem jött össze, és erőm sem maradt így annyi a döntőre - de mondom, ha nem ezt csinálom, nem hajtok délelőtt, akkor sem ment volna az, amit Kender úszott most.

Az az igazság, hogy a 2017-es vb óta nem volt egy olyan úszásom, amire jó szívvel emlékeznék - Pesten még összejött kis szerencsével az ezüst, azóta semmi. Az edzéseket még mindig élvezem, továbbra is imádok úszni, de ezt a pillangót össze kell rakni, ha még akarok valamit a kétszáztól"

- nyilatkozta Cseh a verseny után. Aki Milákot és Kenderesit is őrült jónak tartja, és nem érzi lehetetlennek, hogy a tokiói olimpiai csapattagság kivívásához világcsúcsot kell úszni.

Kenderesi amiatt volt boldog, hogy 1:53.42-es idejével három év után újra egyéni csúcsot úszott, Milák pedig úgy értékelt, hogy az első száz nagyon könnyedén ment, és meglepődött, hogy Kenderesi még ott volt mellette. "A második százon el akartam kezdeni hajrázni, de valahogy nem jött össze, a helyzet nem feszélyezett annyira" - magyarázta a győztes.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!