Az egyik vádlott úgy vélte, ki tud csalni újabb pénzeket, ezért filmbe illő sztorival állt elő.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, nemrégiben újabb fordulat történt a Schadl György-Völner Pál-ügyben: az ügyészség vádalkut kötött a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének egyik bizalmasával.

Újabb meglepő történetek derülnek ki az ügy kapcsán. A Schadl–Völner-ügy vádirata alapján a 24.hu most arról ír, hogy Schadl György barátja, az ügy harmadrendű vádlottja 150 millió forintért vállalta, hogy elsimítja egy oktatási intézmény működési engedélyével kapcsolatban felmerült problémákat.

A barát elmondta Schadlnek a problémát, majd a végrehajtók főnöke elmondta ezt Völnernek, aki az Emmi és az Innovációs és Technológiai Minisztérium „ezidáig ismeretlenül maradt beosztottjaival” beszélt. Végül a szálak visszafutottak Schadlhez, majd a barátjához, és végül az iskola megkapta a működési engedélyt. Az intézmény vezetője ezért a Schadl–Völner-ügy tizenharmadrendű vádlottja lett.

A harmadrendű vádlott később úgy vélte, hogy van még lehetőség újabb pénzszerzésre. Ezért elhitette az intézményvezetővel, hogy Ukrajnába kell mennie tárgyalni. De egy budapesti szállodába jelentkezett be, a mobilját pedig kikapcsolta. Ezt követően egy ismerőst kért meg, hogy keresse meg az iskola igazgatóját azzal, hogy

A nő elhitte a hírt és egy Váci utcai pénzváltóban 70 millió forint értékben vásárolt dollárt. A "váltságdíjat" átadták egy másik beavatott embernek, aki azt eljuttatta a harmadrendű vádlottnak.

Az ügyészség ezért Schadl György barátjára mint harmadrendű vádlottra befolyással üzérkedés, csalás és hivatali vesztegetés miatt beismerés esetén kilenc év börtönbüntetést, tíz év közügyektől eltiltást és 50 millió forint pénzbüntetést, valamint 118 millió forint erejéig vagyonelkobzást kér a bíróságtól.

Az iskola vezetőjére, mint tizenharmadrendű vádlottra hivatali vesztegetés miatt beismerés esetén két év – végrehajtásban három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést és 30 millió forint pénzbüntetést kértek.

A Schadl barátja által beavatott ismerősre, mint huszadrendű vádlottra csalás miatt három év börtönbüntetést, négy év közügyektől eltiltást és 3 millió forint pénzbüntetést kért.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!