Csányi Sándor olyannyira beékelődött a magyar gazdaságba, hogy jóformán érinthetetlen - írta hétfőn a Handelsblatt német lap internetes kiadása.


A cikk az Orbán Viktor körüli oligarchákkal foglalkozik, köztük Mészáros Lőrinccel, aki a miniszterelnök gyerekkori jó barátjából néhány év alatt hatalmas vagyonnal rendelkező vállalkozó lett. A lap megjegyzi, hogy a kormány döntése értelmében 35 évre koncesszióba adják a gyorsforgalmi utak üzemeltetését, és ugyan állítólag a magyarországi tapasztalatokkal rendelkező osztrák Strabag is jelentkezni fog, a Handelsblatt szerint sokan Mészárost várják befutónak.

A lapnak Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke azt mondta, hogy Mészáros nem más, mint "Orbán marionett-bábuja", Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest vezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az Orbán-közeli üzletemberek között 2011 óta igencsak megnőtt a közbeszerzéseken sikeres pályázók aránya. Csillag István, volt gazdasági miniszter viszont megjegyezte, hogy a Fidesz holdudvarában mozgolódó üzletemberek csoportja nem állandó, és példaként hozta Spéder Zoltán eltűnését a középpontból.

A Handelsblatt azonban megemlít egy kivételes esetet is, mégpedig Csányi Sándorét. Mint írják, a bankár már jóval azelőtt felemelkedett, hogy Orbán 2010-ben másodszor is miniszterelnök lett volna, hiszen Csányi 1992 óta vezeti az OTP-t, és részben emiatt sokkal nagyobb szabadságot élvez, mint az állami megbízásokon arató oligarchák. Az elmúlt években, jegyzi meg a cikk, az OTP Közép- és Kelet-Európa több országában is megjelent, és ez a nemzetközi terjeszkedés egyáltalán nem jellemző az Orbán-éra oligarcháira, akik inkább a határokon belül maradnak.

Csányi annyira szilárdan kötődik Magyarország gazdaságához, hogy gyakorlatilag támadhatatlan pozícióban van,

olvasható a Handesblatt írásában, hozzátéve, hogy az üzletember nem csak a pénzpiacon van jelen, hanem a Bonafarm miatt a mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor egyik legfontosabb szereplője is. Ráadásul ő a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke is, ami ismerve Orbánnak a focihoz fűződő viszonyát, igen fontos pozíciónak számít.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!