Magyarország leggazdagabb vállalkozója, Csányi Sándor tavaly 40 milliárd forinttal gyarapította a vagyonát, a vártnál azonban sokkal rosszabbul teljesített óriásvágóhídja, az egymillió sertés vágására kalibrált mohácsi üzem. Az MCS Vágóhíd Zrt. a tervezett 50 milliárd forintnál 3 milliárddal kevesebb bevételt ért el, és 4,8 milliárd forint veszteséget hozott össze.


A vágóhidat 2017 áprilisában avatták, és abban az évben is veszteségesen működött, bár akkor még 32 milliárd forint bevétel mellett csak 948 millió forint mínuszt mutatott ki. Az egymást követő két év veszteségei felfalták az MCS Vágóhíd saját tőkéjét, tavaly év végén mínusz 700 millió volt a cég saját vagyona, kötelezettségállománya pedig elérte a 29 milliárd forintot.

A dollármilliárdos vágóhídjának 20 milliárd forintot meghaladó beruházását növekedési hitel és egyedi kormánydöntéssel odaítélt állami támogatás is segítette. Utóbbiból 2015-2018 között összesen 2,8 milliárd forintot hívtak le - derül ki a mérleghez fűzött kiegészítésből.

Pókos Gergely, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója nemrég a Világgazdaságnak elsősorban az alacsony sertésárakkal magyarázta a 2018-as betlit. A sertéspestis tavaly áprilisban ütötte fel a fejét Magyarországon, az után nem tudtak a Távol-Keletre exportálni, más piacokkal próbálkoztak, ott azonban a tervezettnél csak lényegesen alacsonyabb áron tudták eladni a húst. Tájékoztatása szerint az idei évre 55 milliárd forintos árbevételt, és nulla körüli eredményt terveztek, nyereséget pedig 2020-tól várnak.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!