Guba Sándor igazgatósági elnökként nyithatta meg azt a közgyűlést, amelynek a végén határoztak: Magyarország első számú milliárdosa, Csányi Sándor három cége 2,89 milliárd forintot vihet haza Nádudvarról, a KITE Mezőgazdasági Zrt. nyereségéből. Guba néhány éve még csak a KITE dél-dunántúli regionális központját vezette, akkor fordult meg körülötte a világ, amikor főszereplője lett Csányi cseles akciójának, amellyel a főbankár elhalászta a céget Bige László orra elől.

Amikor eladósorba került a KITE, akkor a műtrágyakirály megállapodott a dolgozók és a menedzsment kezében lévő 52 százalékos részvénycsomag megvételéről, és Bige ajánlatot tett a kistulajdonosok 29 százaléknyi részvénypakettjére is. Az előbbiért 18-szoros, az utóbbiért 10-szeres árat ajánlott. Ekkor azonban Guba Sándor váratlanul előállt, és 20-szoros pénzt ígérve kiütötte Bigét a ringből.

Bár a piacon biztosra vették akkor is, hogy más befektető áll a háttérben, Guba lett az egyedüli tulajdonos. Egészen addig, amíg tovább nem passzolta KITE-részvényeit Csányi Sándor cégeinek, azoknak, amelyek most a 2,89 milliárd forint osztalékot felmarkolhatják.

A KITE Csányi legnagyobb agrárérdekeltsége, tavaly 290 milliárd árbevételt és 4,2 milliárd forint profitot ért el. Forgalma az előző évihez képest 23 milliárddal nőtt és egy hajszállal több lett az adózott eredménye is. Már néhány éve is 200 milliárd felett volt a forgalma, amikor egymásnak feszültek a műtrágyakirályként emlegetett Bige Lászlóval. A főbankár cégszerző húzása nem volt túl elegáns, de a KITE Zrt.-vel több mint tízezer integrált termelő és 1-1,5 millió hektárnyi integrált mezőgazdasági terület került a Csányi érdekkörébe. Bige viszont lemaradt az üzletről, ami azt jelentette számára, hogy miközben óriáshitelből fejlesztette műtrágyagyártó kapacitását, szűkült a felvevőpiaca.

Nem a KITE elszerzésén tört ki a háború a két milliárdos között, de ha lehet, tovább rontott a viszonyukon, és a viszály azóta sem rendeződött.

A Bige-birodalom ráadásul egy ideje hatósági össztűz alatt van, tavaly novemberben 300 fővel szállta meg a rendőrség és a katasztrófavédelem a szolnoki üzemét, hétfőn pedig már odáig fajult a helyzet, hogy gyanúsítottként hallgatta ki a nyíregyházi rendőrség.

Oligarchák vetettek szemet Bige László 220 milliárdos birodalmára

Nem szokott jó vége lenni annak, ha egy milliárdos vállalkozónál megjelenik a versenyhivatal és a rendőrség. Bige ráadásul vagy egy évtizede Csányi Sándor ellensége.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!