A Nagel aukciósház szombati közlése szerint az 58,3 centiméter magas, vörös sárkány- és kék virágmotívumokkal díszített porcelán árát az hajtotta fel a csillagos égig, hogy egyes kínai érdeklődők feltételezése szerint egyike lehet annak az öt ugyanilyen vázának, amelyről az 1737-es kínai császári leltár tesz említést. A vevő egy meg nem nevezett kínai magángyűjtő, aki telefonon licitált.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/160716-195676-1731785182-103649-207617-1544383208-104a-lot346-1522-1-1-e1544380439342.jpg)
Az aukciósház szerint soha ilyen magas áron nem adtak még el ázsiai műtárgyat német nyelvterületen árverésen. A váza egy, az 1960-as években keletkezett európai magángyűjteményből származik. Ugyanez a salzburgi aukciósház júniusban 3,5 millió euróért árverezett el egy, a kínai császár számára készült összehajtogatható széket.
(MTI)
Borítófotó: Nagel/ auction.de