A kiskunhalasi nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak nyomozást egy fiatalember ellen, mert csákánnyal támadt az édesanyjára és az új párjára.


A 19 éves fiú hétfő délután 15 óra 45 perckor megjelent egy helyi ingatlannál, majd bement a nyitott kapun. Egyik kezében egy csákány nyelet, a másikban egy kést tartva követelte édesanyjától - aki korábban elköltözött otthonról -, hogy menjen haza.

A fiú ezt követően az anyja új élettársára támadt, és verekedni kezdett. A perpatvar az utcán folytatódott, ahol két férfi sietett a megtámadott 46 éves férfi segítségére. Miután a dulakodást abbahagyták, a tettes elhagyta a helyszínt.

A rendőrök rövid időn belül elfogták T. Eriket, akit kihallgatását követően felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek. A nyomozók előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!