Országszerte sok helyen okozott fennakadásokat a vasárnap délutáni vihar, Budapesten több mint 350 helyre vonultak ki a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta: a nagy mennyiségű csapadék Budapest valamennyi kerületében munkát adott a tűzoltóknak. Szintén az esőzések miatt riasztották több esetben a katasztrófavédelem munkatársait Fejér megyében Bicske és a Váli-völgy térségébe, Komárom-Esztergom megyében Tatabánya, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig Szolnok környékére - mondta.

Hozzátette: a Balatonnál jellemzően kisebb fakidőlések miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, akik még délután is országszerte több helyszínen dolgoztak. A szóvivő arra kérte a lakosságot, hogy kísérjék figyelemmel az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetéseit.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Ravazdon villám csapott egy körülbelül száz négyzetméter alapterületű családi házba vasárnap délután. A tetőszerkezet nem gyulladt ki, viszont mintegy tíz négyzetméternyi felületen beizzott, ezt a tűzoltók megszüntették.

Karácsony Gergely főpolgármester a budapestiektől azt kérte vasárnap este, hogy óvatosan közlekedjenek a városban, mert a vihar komoly károkat okozott.

Kérem a budapestieket, hogy óvatosan közlekedjenek a városban, mert az óriási vihar sajnos jelentős károkat…

Közzétette: Karácsony Gergely - 2020. június 14., vasárnap

A viharban egy tótvázsonyi nő életét vesztette:

Meghalt egy nő, akit villámárvíz sodort el Tótvázsonyban

A 66 éves nő a férjével vasárnap délután a kertjük végében levő hídpillért akarta megtisztítani.

kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!