Covid-diktatúra elleni tüntetését tartott a Mi Hazánk vasárnap Budapesten a parlamentél és az egészségügyért felelős Emmi épületénél. A demonstráción felszólalt többek között Toroczkai László, a párt elnöke és egyben kormányfőjelöltje, valamint Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője. A beszédekben a kormányoldalt és az ellenzéket is támadták a felszólalók, az állítva, hogy az országban a multinacionális cégek és a vakcinagyártók állnak a meghozott járványügyi döntések mögött.
A párt azt követeli, hogy ne tegyenek kötelezővé semmilyen oltást. A Mi Hazánk tiltakozik az ellen, hogy a védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul, és az ellen is, hogy gyerekeknek oltást kelljen kapniuk.
Mit képzel magáról Orbán Viktor, hogy a gyógyszercégek oldalára áll
- tette fel a kérdést Dúró Dóra, majd követelte, hogy szüntessenek meg mindenféle diszkriminációt az oldatlanokkal szemben, valamint azt, hogy hozzák nyilvánosságra a gyógyszercégekkel kötött szerződéseket.
Az is elhangzott, hogy a párt a választásokig 500 hasonló rendezvényt tart majd.
![Covid-diktatúrázó demonstrációval melegít a választásra a Mi Hazánk 1](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-13/310485-288925-1665640929-271364-856422-1642363210-mh-2-1024x682.jpg)
![Covid-diktatúrázó demonstrációval melegít a választásra a Mi Hazánk 2](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-13/310485-486865-1665640929-271364-324036-1642363210-mh-4-1024x682.jpg)
![Covid-diktatúrázó demonstrációval melegít a választásra a Mi Hazánk 3](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-13/310485-187413-1665640929-271364-716786-1642363210-mh-5-1024x682.jpg)
![Covid-diktatúrázó demonstrációval melegít a választásra a Mi Hazánk 4](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-13/310485-4232-1665640929-271364-645115-1642363211-mh-6-1024x682.jpg)