Pusztító erejű vereséget szenvedett a brit Munkáspárt az előrehozott választásokon csütörtökön, amelyért sokan a párt elnökét, Jeremy Corbynt hibáztatták és a távozását követelték.


Corbyn pénteken adott interjújában nem vállalta a felelősséget a választási kudarcért, az Independent szerint azt mondta:

Büszke vagyok az általunk előterjesztett választási programra (…) [de] a kampányt végül a brexit uralta.

Ugyanakkor arra utalt, hogy jövő év elején távozhat a Munkáspárt éléről, akkor fog majd összeülni a párt vezetősége. A politikus szavai azt vetítik előre, hogy addig nem akar távozni, amíg nem sikerül kiválasztani az utódját.

A párt vezetőjének választottak meg és akkor viselkedem felelősségteljesen, ha nem hagyom ott az egészet csak úgy.

A pártelnök úgy érzi, ő mindent megtett azért, hogy vezesse a Munkáspártot, amióta ő a vezetője, azóta megduplázódott a tagság száma és kidolgoztak egy nagyon komoly és teljeskörű programot.

Ráadásul sokkal több személyes támadás ért engem a média részéről, mint bármilyen más vezetőt, bármikor.

Kiemelt kép: Europress/Tolga AKMEN/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!