Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt a gépjárműforgalom elől. Egyebek mellett erről írt a Budapest Fejlesztési központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid a Facebook-oldalán az ügyben előző nap közzétett kormányhatározatra hivatkozva. Vitézy úgy fogalmazott: a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adják át. Az ATV-nek nyilatkozó civilek szerint azonban korántsem ilyen egyértelmű a Városliget jövője.

Kitiltják az autókat a Városligetből és a Hősök terének egy részéről

A Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adják át.

Teljesen megbízhatatlan, amit a kormány mond, mert egészen mást mond, és egészen mást csinál

- mondta at ATV-nek a Városliget barátai fb-oldal szerkesztője, aki szerint

szó sincs arról, hogy autómentes lesz a terület. A különböző múzeumok, vendéglátóhelyek közötti gépjárműforgalmat ugyanis nem tiltaná a kormány.

Garay Klára elmondása szerint éppen a felhatalmazási törvény egyik passzusában lehetővé tette a kormány, hogy a Városliget sétányait használják gépkocsi forgalomra. A Budapesti Városvédő Egyesület elnökségi tagja szerint bár a Kós Károly úton megszűnik a forgalom, viszont a Zichy Mihály úton megjelennek az autók.

A Közlekedő Tömeg Egyesület szakmailag indokoltnak tartja a fejlesztéseket, de nem értene egyet ingyenes P R parkolók kialakításával.

Ez az 1500 férőhely pillanatok alatt megtelik, hogyha bárki ingyenesen ott parkolhat. Az álláspontunk szerint itt vagy óránkénti vagy napidíj fizetésre van szükség

- vélekedett Szalay Áron, az egyesület elnöke Az egyesület olyan megoldásokat támogatna itt is, amelyek a közösségi közlekedés használatára ösztönzik az embereket.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!