Elrendelte a letartóztatását, illetve bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság annak a két férfinak, akik földdel és szalmával kitömött kartondobozokat adtak el cigarettaként 30 millió forintért Mátészalkán
![](https://hirekmindenkinek.com/images/227097-141629-1665602011-178471-701861-1584116407-n3219919-0-e1584115276291.jpg)
A megalapozott gyanú szerint a két férfi és harmadik társuk nagy mennyiségben kartondobozokat szereztek, melyeket földdel és szalmával töltöttek meg, majd ukrán származású, magyar adó- és zárjegy nélküli cigarettaként akarták eladni.
Az így megtöltött dobozokért egy vevő 30 millió forintot fizetett tavaly nyáron Mátészalkán, azonban az "árut" nem kapta meg. Az egyik vádlott a bíróság előtt arra hivatkozott, amikor a vevő kérte a kifizetett dohányárut, de a másik két társa erőszakkal elvette tőle a pénzt és a cigarettaszállítmányt is.
Később Nyírbátorban egy bérelt kisteherautóban találták meg a földdel és szalmával töltött dobozokat. A csalás miatt indult eljárásban a bíróság elrendelte a két gyanúsított letartóztatását, illetve bűnügyi felügyeletét, harmadik társuk szabadlábon védekezhet. A végzés ellen az egyik gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.