Az idei Oscar-gála meglehetősen hangosra sikeredett, amiről Will Smith kezeskedett a szó szoros értelmében. Chris Rock az este egy pontján az alopecia nevű autoimmun-betegségben szenvedő Jada Pinkett Smith kopaszságával kezdett viccelődni, amin a színész először heherészett is, amikor viszont meglátta a felesége szemforgatását, felment a színpadra és felpofozta a műsorvezetőt. Rock meglepően higgadtan kezelte a történéseket, ami egyfelől az élő műsor számlájára írható, a valódi ok azonban jóval mélyebb lehet. A humorista ugyanis egész életében tűrte, hogy pofozzák.

Kapcsolódó

Chris Rock egész életében hagyta, hogy pofozzák

Will Smith és Chris Rock is traumák után jutott el a pofozkodós incidensig, szakértők szerint pedig az emberek erre adott reakcióját az határozza meg, éltünk-e már át hasonló dolgot életünkben.

A People információi szerint Chris Rock tegnap este Bostonban tartott előadást, ahol a következőt mondta a közönségnek, miután csupa fehérben kilépett a színpadra:

Még mindig nem dolgoztam fel azt, ami történt.

Hozzátette, hogy egyszer valószínűleg komolyan beszélni fog majd arról, ami a 94. Oscar-gálán zajlott, szerda estére viszont poénokkal készült a közönség számára. Bár voltak, akik Will Smith nevét kiabálták be az előadás közben, Rock nem törődött ezzel, és egyszer sem említette a színész nevét.

Néhány furcsa dolgot leszámítva az élet most nagyon jó

- mondta a stand-up későbbi részében.

Will Smith ugyan egyébként korábban elnézést kért a történtekért, az Amerikai Filmakadémia viszont fegyelmi eljárást indított ellene.

Kapcsolódó

Fegyelmi eljárást indít a pofozkodó Will Smith ellen az Amerikai Filmakadémia

A pofon után felszólították, hogy hagyja el a helyszínt, ő azonban nem tett eleget a kérésnek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!