A CEU mindig is kiállt a demokratikus társadalmi értékek mellett, az utóbbi időben emiatt sok gondunk volt Budapesten - mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora az egyetem bécsi kampuszának megnyitóján a Népszava tudósítása szerint.

Megnyitott a CEU Bécsben

Egy új kezdet.

Ignatieff kiemelte, hogy ugyan Bécsben is otthon érzik magukat, maradnak Budapesten is, mivel mint mondta,

az Orbán-kormánnyal szembeni kapituláció nem opció.

Az elnök-rektor elmondása szerint a bécsi kampusz mintegy 200 millió eurójába került az egyetemnek. Idén hatszáz új diák nyert felvételt, ennek fele a bécsi képzésekre, jövőre pedig már minden CEU-s hallgató az osztrák fővárosban kezdi majd meg tanulmányait, Budapesten csak a doktori képzés résztvevői maradnak.

A budapesti Nádor utcai épület ezentúl a kutatásoknak és más kulturális, tudományos tevékenységüknek ad majd otthon.

Az egyetem másik rektorhelyettese, Liviu Matei arról beszélt, hogy az egyetem költözésével a magyar főváros tudományos, intellektuális és gazdasági szempontból is veszített. Ignatieff pedig megjegyezte, hogy ami a CEU-val kezdődött, nem a CEU-val fog véget érni.

Az egész folyamat az egypártrendszer megszilárdulását jelképezi. Emiatt minden európainak aggódnia kellene

- mondta.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Marjai János


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!