Mila Kunis és Ashton Kutcher néhány napja arról beszéltek egy podcastműsorban, hogy szerintük teljesen felesleges a gyerekeiket naponta fürdetniük. Sőt, Kutcher szerint csak akkor érdemes, ha a gyerek már tiszta kosz és össze lehet téveszteni Mauglival. Ugyanebben a műsorban Kristen Bell és Dax Shepard hozzátették, ők abban hisznek, hogy ha már megjelenik a szag, akkor érdemes kádba feküdni.

Kapcsolódó

Mila Kunis és Ashton Kutcher szerint felesleges naponta fürdetniük a gyerekeiket

Legalábbis csak akkor kell, amikor koszosak.

Nem kellett több Jake Gyllenhaalnak sem, aki szintén megosztotta gondolatait a témában: állítása szerint egyre kevésbé fontos fürdeni, amúgy is létezik öntisztulás, a tisztálkodáshoz használt szivacsok meg teljesen feleslegesek úgy, ahogy vannak.

Kapcsolódó

Jake Gyllenhaal szerint a fürdés néha nem is annyira fontos

Más hírességek is egyetértenek vele.

Amerika egyik, ha nem a legnépszerűbb színésze, Dwayne Johnson sem ment el szó nélkül a téma mellett. Ő Twitter-oldalán írt arról, hogy egyáltalán nem tartozik a büdös sztárok közé: napi háromszor fürdik - reggel hideg zuhannyal, edzés után ismét, este pedig forró fürdőt vesz.

Kapcsolódó

Dwayne Johnson megnyugtatta a rajongóit, hogy ő nem tartozik a büdös sztárok közé

Sőt, ő éppen az ellenkezője nekik.

Itt érkezünk meg Cardi B-hez, akinél remélhetőleg bezárul a kör, és nem derül ki több celebről, hogy mikor fürdik és mikor nem. Ő a Twitteren értetlenkedett a zuhanyzást és fürdést elhagyó celebeken, ahogy írta, már ennek hallatán is viszketni kezd - vette észre a rapper gondolatait a People.

Wassup with people saying they don't shower ? ???? It's giving itchy.

- iamcardib (@iamcardib) August 10, 2021


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!