Bűnügyi felügyeletbe helyezett a Budapest Környéki Törvényszék egy nőt, mert éveken át megszegte a bíróság ítéletét, majd külföldre költözött gyermekével azért, hogy az apa ne láthassa a kicsit. A Gödöllői Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt indított eljárást az ügyben.


A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint a nő 2011 augusztusától 2013 év végéig élt párkapcsolatban a férfival, akitől egy gyermeke született. A szülők pert indítottak a gyermek elhelyezése miatt és 2014 nyarán a bíróság szabályozta a gyanúsított gondozásában nevelkedő gyermek és az apa kapcsolattartását.

Ezt azonban az asszony több éven keresztül, még a vele szemben kiszabott bírságok ellenére sem biztosította, ezért 2015 és 2019 között a gyermek csak néhány alkalommal tudott találkozni az apjával. Két és fél évvel ezelőtt a bíróság megváltoztatta az ítéletet és az apjánál helyzete el, és a kicsi anyjával való kapcsolattartását szabályozta.

Azonban az asszony a kúriai felülvizsgálatot követően sem adta át a gyermekét az apának. Később többszöri felszólítást követően sem jelent meg a kirendelt igazságügyi szakértőnél, majd a gyermekkel együtt ismertelen külföldi helyre költözött. A hatóság egy hónappal ezelőtt elfogta a nőt.

Azzal, hogy a terhelt elszeparálta és az édesapja ellen nevelte a gyermeket, súlyosan megszegte a kiskorú sértett vonatkozásában fennálló nevelési, gondozási, felügyeleti feladatából származó kötelességét, és ezzel veszélyeztette a gyermek egészséges erkölcsi és érzelmi fejlődését.

Az ügyészség letartóztatást indítványozott a nővel szemben, de a bíróság enyhébb kényszerintézkedés mellett döntött és bűnügyi felügyeletbe helyezte a nőt, azzal, hogy nyomkövetőt kell viselnie. A döntést a gyanúsított és védője tudomásul vette, míg az ügyész fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!