Az orosz és a német súlyemelő-szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

Aján Tamás: Egész életemben betartottam a törvényeket

Visszautasítja a vádakat.

A magyar sportdiplomatát illetően a Richard McLaren által vezetett nyomozócsoport azt állapította meg, hogy az IWF legmagasabb szintjein is jelen volt a korrupció, a kanadai jogászprofesszor pedig a jelentést csütörtökön ismertetve azt mondta, hogy Aján Tamás a félelem kultúrájával működtette a szervezetet.

Korrupció a legmagasabb szinten, Aján Tamás a "félelem kultúrájával" irányított

Megvan a nyomozás eredménye.

Mindkét érintett elnök, Makszim Agapitov és Christian Baumgartner támogatta az Aján Tamás elleni nyomozást, utóbbi a 2017-es bangkoki tisztújító közgyűlésén - amely során a nyomozócsoport szerint Aján 5 és 30 ezer dollár közötti összegekért vásárolt szavazatokat - elveszítette helyét az IWF elnökségében.

Aján Tamás az MTI-hez még csütörtökön eljuttatott nyilatkozatában leszögezte, hogy a vizsgálat során teljes mértékben együttműködött McLarenékkel,

azonban sajnálatos módon kérésem ellenére sem bocsátották rendelkezésemre azokat a szükséges információkat, amelyek alapján cáfolhattam volna állításaikat és anélkül publikálták a jelentést, hogy a tisztázás lehetőségét megadták volna számomra

- írta.

Az ARD német tévécsatorna január 5-én bemutatott filmjében azt állította, hogy súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

Aján - aki 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek - a szövetség elnökségének év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének felfüggesztését annak érdekében, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát. A magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a korrupcióról és a szervezett doppingolásról szóló vádakat, miként tette azt a MACS is.

A 2000-től tíz éven át Nemzetközi Olimpiai Bizottság-tag, 2010 óta pedig tiszteletbeli NOB-tag Aján március 3-án lemondott tiszteletbeli tagságáról, mert meg akarja menteni az olimpiai mozgalmat a negatív pletykáktól és az ebből fakadó kellemetlenségektől.

A sportdiplomata április 15-én bejelentette: a tokiói olimpia halasztása miatt távozik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról. Hozzátette, hogy voltak feltételei a visszalépésnek, amelyet az IWF elnöksége elfogadott. A döntés hátterében Aján Tamás szavai szerint az áll, hogy már a legutóbbi választáson jelezte, többé nem indul újra a posztért, a szövetség alapszabálya azt mondja ki, hogy az olimpia befejezéséig szól a mandátum, újabb egy évet pedig már nem akart várni a távozással.

Forrás: MTI

Kiemelt fotó: HECTOR CARBAJAL / MEX / Mexsport via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!