A Spar kezdeményezte az ügyet azzal, hogy megtámadták a rájuk kiszabott büntetést. Gulyás Gergely örül, hogy akkor mondták ezt ki, amikor már nincs semmi jelentősége.


Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy ellentétes az uniós joggal az a magyar kormányrendelet, amely arra kötelezte a kereskedőket, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket hatósági áron és meghatározott mennyiségben árusítsanak, írja a hvg.hu.

Az ügyben eljáró magyar bíróság fordult az Európai Bírósághoz.

Az ítélet szerint a kormányrendelet sérti a szabad versenyt, mivel a szabályozás megakadályozza a kereskedőket abban, hogy gazdasági megfontolások alapján szabadon határozzák meg az eladási áraikat és az általuk értékesíteni kívánt mennyiségeket.

A bíróság megvizsgálta Magyarország érvelését is, miszerint a korlátozás célja az infláció elleni küzdelem és a hátrányos helyzetű fogyasztók védelme.

Az árstopot 2022 elején vezette be a kormány, több alapvető élelmiszerre vonatkozóan, és a termékeket csak a 2021 októberi áron lehetett értékesíteni. Az eredetileg három hónaposra tervezett intézkedést az elszálló infláció miatt végül másfél évig tartották fenn, ami jelentős zavart okozott a kiskereskedelemben.

2023 elején a kormány kötelezte a kereskedőket, hogy dupla készlettel várják a rohamot, ám a Spar ezt megtámadta, mivel vitatta az intézkedés jogszerűségét. Az árstopot végül 2023 júliusában szüntették meg, de az aktuális beszerzési árnál magasabb áron továbbra sem lehetett értékesíteni a termékeket. A rendelet teljes hatályvesztése 2024 júliusában történt meg.

Gulyás Gergely már reagáltis a döntésre, szerinte ha Brüsszelen múlt volna, akkor nem lett volna egyáltalán árstop, a döntés pedig szerinte egy konkrét esetről szólt, ahol kártalanítaniuk kell a Spart.

Arra, hogy magát az árstopot is jogellenesnek nevezte a bíróság, Gulyás annyit mondott, hogy