A középsúlyos, kritikus állapotú, szállítható koronavírusos betegeket péntektől kapacitásai mértékéig a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet látja el, ez derül ki egy Müller Cecília országos tiszti főorvos által jegyzett és Kásler Miklós emberminiszter által jóváhagyott levélből, amit a 444.hu ismertetett.

Ennek értelmében az ország egész területéről ebbe a két intézménybe kell szállítani a koronavírusos betegeket, akik súlyos, vagy kritikus állapotban vannak.

Megvan, honnan jött a koronavírus Magyarországra

Elkészült az első magyar genomikai járványelemzés, azt vizsgálták, honnan származtak a hazánkban lévő vírusok és mennyire aktívan terjedtek belföldön.

A cikket jegyző Kunetz Zsombor szakorvos, egészségügyi szakértő azt írja, a beteg bármilyen mozgatása, legyen csak egy CT-vizsgálat miatti fuvar a szomszédos épületbe, kockázatosnak számít.

Csak indokolt esetben szabad kritikus állapotú betegeket szállítani. Az indokolt eset azt jelenti, hogy az eddigi ellátóhelyen nem áll rendelkezésre valamilyen diagnosztikai, vagy terápiás lehetőség, amire a gyógyulás érdekében szükség volna

- fogalmazott, hozzátéve, hogy az új rendelkezés viszont olyan esetben is szállíttat betegek, amikor a fenti indokról szó sincsen.

Azt is írja, nehezíti a helyzetet, hogy a betegszállítás a jelen szabályzások szerint csak földi úton történhet, tehát adott esetben a fél országon keresztül kell zötyköltetni a beteget. Légi, vagyis helikopteres szállítás COVID fertőzött beteg esetén tervezetten nem jön szóba.

Kunetz szerint az nem lenne értelmetlen szándék, hogy a járvány jelenlegi szakaszában koncentrálják a betegeket néhány intézménybe, így a korábban kiürített ágyakat átadhatják más, nem koronás betegeknek. De az már teljesen érthetetlen, hogy miért kell Budapestre hozni az összes koronavírusos beteget, amikor vidéken is vannak megfelelően felszerelt, és már kiürített kórházak, kórházi osztályok, tette hozzá.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!