Számunkra ugyanolyan fontos iskolánk közéletisége, nyílt-befogadó légköre, vitákra, újításokra, önálló véleményre- és döntésekre ösztönző szellemisége, mint a kimagasló tanulmányi-, sport- és kulturális eredményeink


- írta Árendás Péter, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium igazgatója Facebook-posztjában.

Ahogy korábban megírtuk, az intézményvezető újabb öt évre megpályázta az iskola igazgatói állását, azonban hiába támogatta a tantestület, a diákönkormányzat, a budaörsi önkormányzat képviselő testülete és az iskola fenntartója is, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem fogadta el a pályázatát.

Az Emmi lapunknak küldött válaszában közölte, "a jogszabályban kijelölt döntéshozó nem találta meggyőzőnek a két vezető szakmai pályázatát".

Árendás hétfői bejegyzésében májusi ballagási beszédét idézte, melyben arról beszélt, hogy

legkésőbb a felnőtté válás küszöbén mindenkinek el kell döntenie - értékek szerint akar-e élni, vagy érdekek szerint! Az elmúlt évtizedekben sikerült egy olyan sajátos értékrendet, kultúrát, hagyományrendszert, minőséget, egyediséget létrehoznunk, ami csak az Illyésre jellemző, amit mindenáron meg kell őriznünk.

Mint írta, pályázata erről az értékőrzésről és egyben megújulásról szólt, és ezekért a célokért mindent megtesz majd, valamint biztos benne, hogy ebben sokak támogatására is számíthat majd.

Kiemelt kép: Facebook / Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!