Súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. A férfi Sajószentpéteren élt az élettársával Gyakran voltak közöttük nézeteltérések, amiatt, mert a férfi nem dolgozott, viszont rendszeresen italozott, s ilyenkor bántalmazta az élettársát.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/298752-531710-1665635591-259879-205740-1632902411-gettyimages-104821085-50-e1632901013117.jpg)
2020 májusa és 2021 májusa között, havonta egy-két alkalommal megverte élettársát, ilyenkor ököllel ütötte és rugdosta. Az egyik vita során pedig egy konyhakéssel támadt a nőre, amivel a nyakán és a hát nyaki részén szúrt, vágott sérülést okozott neki.
Idén májusban a vádlott ismét leittasodott, ekkor a párja is fogyasztott kisebb mennyiségű alkoholt. Délután a lakásuk konyhájában tartózkodtak, amikor a férfi megint belekötött élettársába, egy kicsorbult tányérral megdobta, s megvágta a nyakát. A nő ekkor ki akart menni a helyiségből, a férfi azonban elé állt, és ököllel brutálisan összeverte.
A férfi ezután nyugtatót vett be és ledőlt aludni. A nő azonban csak akkor mert lefeküdni, amikor már meggyőződött arról, hogy az élettársa már elaludt. A nő nyolc napon túl gyógyuló, többszörös bordatörés, állkapocscsont-törés sérüléseket szenvedett. Az ügyészség börtönbüntetést kért a letartóztatásban lévő férfire.