A fesztiválon nemcsak az egynapos, hanem a hetijegy ára is többe kerül mint az elmúlt években, sőt: a 10 évvel ezelőtti árakhoz képest 130 százalékos emelkedés történt.


A Sziget 1993-as indulása óta alaposan megdrágultak a jegyárak, idén pedig még nagyobb drágulásra kell számítani.

A Pénzcentrum összeállítása szerint olyan mértékben nőttek a jegyárak idén a fesztiválon, hogy

1330 forinttal többe kerül egy 6 napos jegy, mint amennyit egy hónapban a minimálbéres fizetéssel kaphat valaki.

A lap hozzátette azt is, hogy 10 évvel ezelőtt, 2013-ban a heti elővételes jegy 66 ezer forintba került, míg idén 151 600 forintot kell fizetni ugyanazért.

A napijegyek is jelentősen drágultak: négy évvel ezelőtthöz viszonyítva egy napijegy ára is durván emelkedett. Eszerint amíg 2019-ben egy napijegy 26 900 forintba került, tavaly 32 ezer forint volt, idén pedig már 38 ezer forintról indulnak a napijegyárak.

(via Blikk.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!