A katasztrófavédelem állítása szerint eddig közel száz embert kellett kimenekíteni, és további családok kitelepítése is folyamatban van.


Óriási eső zúdult Romániára, miután az éjszaka lecsapott a Boris ciklon, és sajnos már halálos áldozatokat is követelt – írja a Maszol.ro. Két embert holtan találtak Galac megyében, ahol a helyzet a legrosszabb, de összesen már négyen vesztették életüket az áradások miatt.

A katasztrófavédelem szerint az elmúlt 24 órában nyolc megye 19 településén okozott komoly gondokat az esőzés, köztük Argeș, Bákó, Buzău, Hunyad, Neamț, Vâlcea és Vrancea megyében is megállás nélkül dolgoztak a tűzoltók. Galacban több mint 40 embert kellett kimenteni otthonából, miután a víz betört a házak közé, helyenként másfél méteres magasságban.

A közösségi médiában már elárasztott udvarokról és házakról készült videók terjednek, a szél pedig fákat csavart ki. Vâlcea megyében a 7-es főúton leállították a forgalmat, és

Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette, hogy lemondja a Botoșaniba tervezett látogatását, és Galac megyébe utazik, ahol személyesen tárgyal a helyi illetékesekkel a sürgős lakosságvédelmi intézkedésekről.

A román vízügyi hatóság (Apele Române) szerint is Galac megye kapta a legnagyobb csapást: – hangsúlyozzák a szakértők.

Galac megyében eddig négy halálos áldozatot követelt az áradás, és több mint 5 ezer lakás rongálódott meg, utakat és hidakat tett tönkre a víz. Raed Arafat államtitkár is a helyszínre utazott.

A katasztrófavédelem szerint eddig közel száz embert kellett kimenekíteni, és további családok kitelepítése folyamatban van. Az egészségügyi minisztérium válságstábot hívott össze, hogy biztosítsák a szükséges orvosi ellátást, például a tetanusz és hepatitisz oltóanyagokat a gyerekek számára. Klaus Iohannis államfő részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és sürgette a katasztrófavédelmi projektek felgyorsítását.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!