Elérhetetlenné vált szerda estére a videó és a cikk a Fidesz korábbi EP-képviselője, Szájer József elfogásáról, a felvételeket szerdán publikáló vtm.be eltávolította az ötperces videóösszeállítást és a kísérőszöveget is honlapjáról.

Az Euronews információi szerint a brüsszeli ügyészség kérte ezt a tévétől a személyes adatok védelmében, ugyanis a hatóságok problémája az volt, hogy a flamand narrációban elhangzott Szájer neve, ezzel pedig sérülhetnek a személyes adatokhoz fűződő jogai.

Kapcsolódó

Brüsszeli orgia: videón Szájer József őrizetbe vétele

Egy belga televízió hosszabban is bemutatja majd a rajtaütést. Addig is lefordítottuk, miről beszélgetnek a rendőrök, és miket válaszolt nekik Szájer József.

A videóanyagot - írja az Euronews - amelyben a volt EP-képviselő arca kitakarva szerepelt, nem kifogásolta az ügyészség. Úgy tudják, a televízió egy új narrációval adásba teszi majd a videót és a neten is elérhető lesz újra.

Mint ismert, tavaly decemberben Szájer József váratlanul lemondott európai parlamenti mandátumáról, majd kiderült, előzőleg eljárás indult ellene a karanténszabályok megszegése, illetve kábítószer birtoklása miatt. A beszámolók szerint Szájer József az ereszcsatornán menekült a rendőri rajtaütés elől, azonban a rendőrök elfogták.

A Bargoens prudukciós iroda tavaly novemberben rendőrökkel forgatott, amikor rendőrségi razziát tartottak a Brüsszel belvárosában tartott orgián - eszerint teljesen véletlenül voltak Szájer József elfogásánál jelen.

Szerda este Szájer József közleményt adott ki. Ebben azt írta, hogy belga "ügyvédem a mai napon azt közölte velem, hogy a belga ügyészség tájékoztatta, hogy a 2020. november 27-i gyülekezési tilalomsértési és drogbirtoklási ügyemet a hatóság megvizsgálta és jogkövetkezmény nélkül lezárta, hivatalos eljárás nem indult, a mentelmi jog felfüggesztését nem indítványozták. A Covid-19 korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizettem." Hozzátette:

a belga hatóság döntése után az is egyértelmű, hogy ellenem jogi eljárás nem folyik, minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom

Kapcsolódó

Szájer József: Nem folyik ellenem jogi eljárás

Közleményben reagált a brüsszeli szexbotrányra, a korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizetett ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!