Britney Spears másfél héttel ezelőtt Tom Hardy fotóját posztolta a közösségi oldalára, de egyúttal azt is megjegyezte, hogy nem tudja, ki van a képen. Az énekesnő a minap ennek éppen a fordítottját játszotta el, miközben Michelle Pfeiffer játékát méltatta.

Kapcsolódó

Britney Spears Tom Hardyról posztolt, de nem tudja, ki ő

Megbocsátható bűn?

Spears az 1992-es Batman visszatér című filmből osztott meg egy jelenetet, melyben a Selina Kyle-t, azaz a Macskanőt játszó Pfeiffer elkészíti magának a latexjelmezét, majd felpróbálja azt egy halom macska társaságában. Az énekesnő szerint ez a legdögösebb jelenet, amit eddigi élete során látott.

Tudom, fogalma sincs, ki vagyok, de szeretném, ha tudná, hogy egy buta délvidéki lány mindig is meg volt győződve arról, hogy ő egy istennő, és őrülten tisztelem

- írta posztjában Spears, hangsúlyozva, hogy nem számít, hány remake készült az említett filmből, Pfeiffer alakítását senki nem volt képes felülmúlni.

A kommentelők közül egyébként többen emlékeztették az énekesnőt, hogy a színésznő minden bizonnyal tisztában van a kilétével, elvégre ő mégiscsak Britney Spears, akit szokás ismerni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Britney Spears (@britneyspears) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!