Bár a dánok természetesen hozzászoktak a téli hónapok hidegéhez, meglepetten vették tudomásul, hogy a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság egyik csarnokát se nagyon fűtötték fel.

Kapcsolódó

Horrorsérülés a kézivébén, hordágyon vitték le a pályáról a játékost

Csapattársai közül többen is elsírták magukat.

A válogatott már az edzés során is küszködött, de a csütörtöki, Tunézia elleni nyitó mérkőzésen se érezte magát komfortosan: a cserejátékosok például a kispadon is melegítőkbe, törölközőkbe bugyolálva ültek, hogy melegen tartsák magukat.

"Meg kellett próbálniuk melegen maradni, azt hiszem, ez a helyzet kritikán aluli" - nyilatkozta Laerke Möller, korábbi dán válogatott irányító, a dán Tv2 szakértője. A szintén szakértőként dolgozó Bent Nyegaard annyit tett hozzá:

Ez botrány!

"Az edzés során szinte elviselhetetlen volt a hideg, de csütörtökre javult a helyzet. Inkább az okozott gondot, hogy melegen tartsuk a testünket a kispadon" - mondta Trine Östergaard, a Bietigheim jobbszélsője.

Kapcsolódó

Szenvedős első félidő után a másodikban legyűrte a szlovákokat a női kézicsapat

Amikor összeállt a védekezés, sikerült lerázni az ellenfelet az első vb-meccsen.

Dánia végül 34-16-ra legyőzte Tunéziát, igaz, vezéráldozattal: Mia Rej térdsérülést szenvedett, a helyére a Team Esbjerg 21 éves irányítója, Michala Möller kapott meghívást.

A válogatott szombaton Kongó ellen folytatja a vb-szereplést.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!