A párt egyik nagy öregjét, a nácikkal nyíltan szimpatizáló Walter Suchert temették. Kérdés, árthat-e ez az FPÖ-nek a választási sikerük kapujában.


Ausztriában vasárnap választások lesznek, és az előrejelzések szerint elég komoly esélye van rá, hogy a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) húzza be a legtöbb szavazatot. A választás előtti utolsó napon a Der Standard ledobott egy bombát egy cikkel, amely szerint

A lap nemcsak írta, videóra is vette az egészet, amin elég világosan látszik, hogy ott volt az FPÖ országos tanácsának tagja, Harald Stefan, valamint Martin Graf és Norbert Nemeth, akik mindannyian indulnak a választásokon. Stefan vezeti az FPÖ bécsi listáját, Graf a harmadik, Nemeth a kilencedik helyen fut neki a szövetségi listának. De az eseményen feltűnt Johann Gudenus, a párt egykori frakcióvezetője is, és még néhány identitárius politikai szereplő.

A búcsúztatott Walter Sucher volt, az FPÖ egyik régi motorosa, aki egykor kerületi képviselő volt, és erősen kapcsolódott a párt szélsőjobboldali szárnyához. 2006-ban lett híres-hírhedt, amikor egy FPÖ-s rendezvényen szívből jövő „Heil-lel” üdvözölt mindenkit, majd hozzáfűzte, hogy „ez a mi igazi köszönésünk”. Sucher akkor arról is beszélt, hogy az SS-himnuszt, a Wenn alle untreu werdent továbbra is énekelni kellene, mert az „az igazi hűség”. A dal egyébként a 19. századból származik, de a náci korszakban az SS legkedveltebb indulói közé tartozott.

Az osztrák jogászok szerint ez a strófa már a törvényekkel is összeütközhet.

A videófelvételeken nem derül ki, hogy az FPÖ-s politikusok is dalra fakadtak-e a nácik által kedvelt indulónál, de az sem látható, hogy kivonultak volna, amikor felcsendült a dal.

Nem meglepő, hogy az eset miatt több osztrák párt, köztük a Zöldek, az SPÖ és a Neos élesen kritizálták az FPÖ-t. Zsidó diákok hivatalos panaszt is tettek. Az FPÖ válaszában csak annyit közölt: szerintük tiszteletlenség egy temetésből politikai ügyet csinálni.

(via Telex)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!